| Teljes siker az első napon |
|
|
| Írta: atailor | |
| 2010. március 06. | |
|
A budapesti Jégszínházban zajló Énekes István-emlékverseny első napján száz százalékos teljesítménnyel zártak a DVSC ifjúsági ökölvívói: Hinger Gábor (57kg), Szabó Szilárd (69kg) és Nagy Péter (69kg) is győztesen hagyta el a szorítót. Sportolóink győzelmükkel a legjobb négy közé kerültek súlycsoportjukban, így már biztos érmesnek tekinthetők.
Az ifjúsági korosztály színe-java gyűlt össze a budapesti idénynyitón, aki számít, ringbe lépett. A 17-18 éves fiatalokra komoly nemzetközi viadalok várnak az idén, a válogatott kerettagok szeretnék megmutatni, számíthatnak rájuk a szövetségi edzők. A debreceni kontingens is ennek megfelelően cselekedett, Hinger Gabi pontozással verte Varga Gyulát (Vasas), de Szabó Szilárd sem hagyott kétséget afelől, hogy jobb ökölvívó a szintén vasasos Adigüzel Richárdnál. Az ifi magyar bajnok Nagy Péternek is angyalföldi ellenfél jutott, de itt is debreceni siker született, Peti magabiztos pontozással verte Erdélyi Patrikot. |
E-mail: szerkesztoseg@dvscboxing.hu
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.












