Kezdőlap arrow Edzõk
Edzők Nyomtatás E-mail
Írta: atailor   
2007. július 28.

Image
Deél István vezetõedzõ

 

Debrecen, 1962.04.07

 

- 1975-ben, a Debreceni Dózsában kezdtem el az ökölvívást. Elsõ edzõm Bartha Frici bácsi volt, akinek sok egyéb mellett a Bocskai-emlékverseny létrehozása is a nevéhez f?zõdik. Késõbb Kálmáczhelyi Antal is irányította az edzéseimet, majd katonaként a Kiskunfélegyházi Honvéd elsõ osztályú csapatához kerültem. Versenyzõként az ifjúsági válogatottságig jutottam, felnõttként pedig kétszer nyertem vasutas magyar bajnokságot.
Az edzõsködést ’98-ban a DTE csapatánál kezdtem, ahol Gájer József vezetõedzõ mellett segédkeztem. 2000-ben Szabó Sándor és Somlai Miklós hívására a DVSC Ökölvívó Kft.-nél folytattam tovább az edzõi munkát, s 2002-tõl a vezetõedzõi teendõket is ellátom. Büszke vagyok, hogy a kezem alatt rengeteg gyerek tanulta meg az ökölvívás alapjait, s az utánpótlásunk a legjobb az országban. Nagyon örültem tanítványom, Kalucza Norbi felnõtt magyar bajnoki címének, remélem, még sok követi.

Deél István 2005-ben a Magyar Ökölvívó Szövetségtõl megkapta „Az ökölvívásért” kitüntetést.

 

 

 

Image
Rácsai András

 

Debrecen 1966.03.04.

 

1976-ban a Bethlen Gábor szakközépiskola tornatermében ismerkedtem meg az ökölvívással az azóta elhunyt legendás edzõ, Kovács Bandi bácsi kezei alatt.
Korosztályos magyar bajnokságokon rendre dobogóra állhattam, de egy súlyos betegség eltérített céljaimtól, így csak kívülrõl nézhettem a ringben zajló csatákat. Mivel a Nagy Sándor-telepen élek, a helyi iskola tornatermében kezdtem el gyakorolgatni a magam szórakozására, de ’95 környékén már Tivadar Lajos edzõ munkájába is besegítettem. Az edzõi iskola elvégzése után igyekeztem a legjobb tudásommal felkészíteni a srácokat, 2003-tól azonban a DVSC Vágóhíd utcai ökölvívó termében segítem a munkát.
Fontosnak tartom, ne csak az ökölvívásra, hanem az életre is neveljük a gyerekeket, s tisztességes felnõtteket faragjunk belõlük. Az edzõsködéssel saját magam elõtt is bizonyítani akarok, hogy mit tudok kihozni egy tehetséges, ámde még csiszolatlan ökölvívó-palántából. Az a célom, hogy egyszer nemzetközi szinten is eredményes bunyóst neveljek.

 

 

 

Image
Tivadar Lajos

 

Debrecen 1952.08.18

 

1964. decemberében az MGM Vasas színeiben kezdtem el az ökölvívást Bartha Ferenc edzõ irányításával. 16 évesen magyar bajnoki címet szereztem, két évvel késõbb pedig bronzérmet akasztottak a nyakamba az országos bajnokságon. Felnõttként a másod- és harmadosztályban versenyeztem, de közben a tiszántúli és vidékbajnokságokon több érmet is szereztem. Legjobb eredményem az 1972-es Nemzetközi Balaton-bajnokságon szerzett bronzérmem volt.
Az edzõi munkát Gájer József segítõjeként a Hódos Imre sportcsarnok ökölvívótermében kezdtem, de mellette párhuzamosan a Nagy Sándor-telepi általános iskolában is tartottam edzéseket. Tanítványaim közül Móna Imre magyar bajnoki címet szerzett, de Sós Norbi és Deák Laci is a legjobbak közé tartozott korosztályában. Imádok gyerekekkel foglalkozni, nincs annál szebb feladat, mint egy ügyetlen, megszeppent apróságból kiváló bunyóst nevelni.

 

 

 

Image
Zöld Ferenc

 

Debrecen, 1985.06.10

 

Az első edzésre 1997. december 9-én jelentkeztem, Török Sándortól tanultam az alapokat, de később edzett Somlai Miklós és Deél István is. A korosztályos bajnokságokon általában második helyezéseket szereztem, de 2003-ban végre megtört a jég, sikerült megnyernem a junior magyar bajnokságot, ráadásként ugyanebben az évben harmadik lettem a felnőtt ob-n is, igaz egy súllyal fentebb. Az edzősködést segédedzőként már évekkel ezelőtt elkezdtem a DVSC-nél, de a középfokú oklevelet csak 2007. május 10-én szereztem meg. 2007. május óta Debrecenben, szeptember óta pedig Derecskén is vezetek tréningeket, de nem mondtam le arról sem, hogy folytassam versenyzői pályafutásomat. A profi bokszban eddig hat mérkőzésből hat győzelmet szereztem, s nem szeretném, ha megszakadna ez a jó sorozat.

 

 

 

Image
Fazekas László

 

Debrecen, 1968.02.09.

 

Debrecenben születtem, de Hajdúhadházon élek. Itt kezdtem 1980-ban az ökölvívás rejtelmeivel ismerkedni Gábor Laci bácsi irányításával, Gájer József kezei alatt. Bár kiemelkedő eredményt nem értem el a sportban, mégis sokat köszönhetek edzőimnek. 1994-ben, egykori vezetőedzőm hívására tértem vissza az edzőterembe azzal a céllal, hogy a feltörekvő hadházi fiatalokból eredményes versenyzőket faragjak. 1995-ben sikeres sportoktatói vizsgát tettem. Büszke vagyok arra, hogy 1997-ben már korosztályos ob-n saját nevelésű versenyzőm a dobogó legfelső fokára állhatott, és hozzásegítettem egyesületemet, hogy ekkor és a következő évben a MÖSZ kiemelt szakosztályává válhasson. 2003. és 2006. között főiskolai tanulmányaim miatt edzői tevékenységemet szüneteltettem. A diploma megszerzése után Szabó Sándor elnök úr felkérésére, a 2006. október 20-án létrehozott bocskaikerti fiókszakosztály edzéseit vezetem. A feladat nagy kihívást jelent számomra, mert egy kis település srácaiból kell jó csapatot kovácsolnom. Célom, hogy az ökölvíváson keresztül az egyén olyan emberré váljon, aki hasznos tagja környezetének.

 

 

 

Image
Szőke Róbert
    
1986.08.19.
    
1999-től foglakozom kickboksszal, versenyzőként a magyar bajnoki címek mellett Európa- és világkupa ezüstérmeket szereztem. Jelenleg is aktívan versenyzem, de Kiss Róbert távozása után átvettem a kabai és a nádudvari csoport tréneri teendőit is. Tanítványaimtól az elszántság mellett azt is elvárom, hogy akkor is teljes odaadással dolgozzanak, ha éppen nincs rajtuk a szemem. Mindenki magának, s nem az edzőjének dolgozik.
 
© 2007 dvscboxing.hu
E-mail: szerkesztoseg@dvscboxing.hu
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.
Joomla Templates and Joomla Web Sites